Isztambul 1.0

Törökország valahogy sosem tartozott az "Országok, ahova biztosan el szeretnék jutni" listára, egy hirtelen döntés és anyukámmal szervezett közös kirándulás apropóján mégis megvettük a jegyeket Isztambulba.

A hideget leszámítva (ami persze normálisnak is mondható, ha már decembert írunk...én mégis nehezen viselem)  egy elképesztő élményben volt részem mind a látványt, mind az emberek barátságosságát és segítőkészségét, mind pedig, ha már dietetikus lennék, a gasztronómiát tekintve.

Úgy gondoltam megérdemel egy hosszabb bejegyzést, hogy mit is ettem 3 nap alatt Isztambulban. Azért is, mert fontosnak tartom továbbra is azt hangsúlyozni, hogy mennyire fontos tisztelnünk saját magunkat és tisztelni az étkezéseinket, hogy igenis jóízűen tudjuk elfogyasztani az adott ételt. Pláne, ha egy olyan országban járunk éppen, ahol előtte még nem voltunk.

Pénteken egy viszonylag hosszúnak sikeredett utazás után már nagyon éhesen ültünk be egy étterembe. (Zárójelben fontosnak tartom megjegyezni, hogy mennyire érdekesnek találtam, hogy bár itt viszonylag enyhe, mediterrán időjáráshoz szoktak hozzá az itt élők, mégsem zavarja őket a hideg és gondolok itt 1-5 fokra, erős széllel és esővel. A vendéglőknek ugyanúgy működnek a terasz részei, ahova most is előbb ülnek le az emberek, mint a benti-melegebb helyiségekbe. Illetve nagyon sok hely most is úgy üzemel, hogy tárva nyitva hagyják a bejárati ajtót és ez senkinek nem jelent problémát -kivéve engem-)

Gyorsan le is csaptam az étlapon a híres shish kebabra, de mivel továbbra sem vagyok a bárány és a marha nagy rajongója, emiatt első körben csirkéből rendeltem. Az adagokkal nem vicceltek. Első benyomásra nagyon soknak tűnt, de nagyon arányosan el volt osztva a hús és a köret is, így végül szokásomhoz híven majdnem mindent meg is ettem.

Imádom a halakat, rákokat. Legszívesebben csak ezeken élnék, így mivel tudtam, hogy a főétel nem halétel lesz, levesként kipróbáltam egy hal levest. Nem tudtam teljesen eldönteni, hogy milyen halból is készült, viszont a fűszerezése és az állaga egy tejszínes csirkelevesre emlékeztetett.

Azért ha már első nap, gyorsan meg kellett kóstolnunk a baklavát is. Most valószínűleg a baklava rajongók nem fognak osztozni a véleményemen, de nekem továbbra sem lesz a kedvenc süteményeim listáján. Most sem sikerült egy harapásnyi kóstolón kívül többet ennem belőle. Ennek ellenére a látvány minden alkalommal elvarázsolt, amikor egy édességbolt mellett sétáltam el.

Amit még nem írtam, viszont egyértelműen hozzátartozik a török gasztronómiához, az a méltán híres török kenyér, amit minden étkezés előtt kihoznak. Puha, ropogós, meleg, kétféle szezámmaggal a tetején. Nem lehet neki ellenállni! Jobban mondva lehet, de ha már Törökországban jársz, mindenképp érdemes megkóstolni. Külön kiemelendő a mellé tálalt olivabogyó is, amit sosem felejtenek el kísérőként. (Nem fotóztam le az össeset, de elhihetitek, pont annyira finom, mint amennyire a képen is látszik. Szerencsére anyukámnak jobban ízlett, mint nekem, így nem volt kérdéses, ki eszi meg a nagyobb részét és így maradt hely bennem a desszerteknek is.)

Direkt nem térek ki a nevezetességekre, hiszen Isztambulban lépten nyomon belebotlani egybe, ahogy utcai árusba is, viszont akkor tovább folytatom az étvágygerjesztő részével.

Aki ismer tudja, hogy azért egyáltalán nem dobom félre az elveimet, mindegy hol is vagyok éppen, viszont az új ízeket ugyanúgy megkóstolom és élvezem is. Szerencsére Törökországban nem olyan nehéz figyelni a megfelelő rostfogyasztásra sem, ha már picit szakmaibb téma fele terelném a szót, hiszen zöldségek és gyümölcsök mindenhol rendelkezésünkre álltak. A picit egészségtudatosabb olvasók biztosan tisztában vannak a reggeli "alapszabályaival", de legalábbis azzal, hogy tartalmazzon teljes értékű fehérjeforrást, lehetőleg lassan felszívódó szénhidrátot, zöldséget/gyümölcsöt.
A szállásunkon volt reggeli is, így egyből belecsöppentünk a tipikus török reggelikbe, amik pontosan így néznek ki, ahogy az előbb leírtam. Fontos volt, hogy jól indítsam a napot, hiszen egésznapos felfedezés várt ránk. Úgy érzem sikerült is. (Főként, hogy az összes lehetséges teát már reggel meg kellett kóstolnom. Mik vannak...)

Szombatnál járunk és a választásom egy igazi török lencselevesre esett első körben. Érdemes megjegyezni, hogy a "Soup of the day" általában lencse, viszont érdemes minél előbb megkóstolni, akkor is, ha nem vagy kifejezetten lencse kedvelő. Enyhén krémes és lágy ízek keverednek egymással. Kétszer is ki kellett próbálnom és itt is elmondható, hogy az állagát illetően ahány hely, annyi féle elkészítési mód. Az első helyen egy híg leveshez emlékeztetett, vasárnap pedig egy püréleves hangulatát hozta.(Kép csak a vasárnapi levesről készült, szombaton túl éhes voltam...)

A levest hamar be is kanalaztam, bőven volt hely a főfogásnak is, ahol megint a csirkére esett a választás. Neve alapján egy grillezett csirkére számítottam. Arra viszont nem, hogy egy megint elsőre óriásinak tűnő fatányéron csirkemell, csirkecomb és csirkeszárny is fogad. Köretként természetesen grillezett zöldségek, petrezselymes hagyma és barna rizs volt. Nagyrészt minden főételük mellé ezt a köretegyüttest szolgálták fel. Természetesen itt is nagyon figyeltek rá, hogy minden a lehető legkívánatosabban és finomabban készüljön, hiszen "mindent a vendégért".

No de a lényeg sem maradhatott el. Igazából egyáltalán nem vagyok desszertpárti és otthon talán elmondható, hogy szökőévente igénylem, viszont nagyon sokat olvastam a Küneféről, így muszáj volt megkóstolnom. A Künefe, egy enyhén sós, sajtos desszert. A tipikus változat búzadarából készül, cukorszirupos és sajtos töltelékkel. Első ránézére igazából eldönthetetlen, hogy mi is lehet a belsejében, de az első falat kárpótol mindenért.

Mivel viszonylag későn sikerült ebédelnünk, vacsora időben már nem volt túl sok hely a gyomromban, de mivel éhes gyomorral nem fekszünk le (alapszabály!) és mivel a tejtermékek a gyengéim, megkóstoltam a tradicionális török Ayrant, ami a mi kefirünkhöz hasonlítható, a Yogurtot, illetve egy orosz kenyér néven futó extrudált kenyeret. Vacsorára kielégítő is volt ez így és nagyon vártam már a vasárnapot és a török reggelit természetesen.

Vasárnap a reggeli után bevettük a várost és szokásomhoz híven minden meglátogatott országban felkeresek egy Crossfit termet. Mindenhol egy új világ, de valahogy mégis az a barátságos megszokottság fogad. Itt is így volt, szóval átkompozva Ázsiából Európába jöhetett is az aznapi gasztró élmény.

A leves most is lencse volt, viszont ahogy írtam már róla korábban, az állaga teljesen más volt az eddigihez képest. Az íze viszont most is nagyon jó volt.
A csirkét már lecseréltem volna és igazán kívántam már a tenger ízét, így kíváncsi voltam, mit tudnak kihozni egy tonhalsalátából. Az élmény meglepő volt. Ilyen finom salátát nem sokszor ettem, főként amiatt sem, mert leginkább nem merek salátát kérni vendéglőkben a csalódás miatt. Hát itt nem volt csalódás. Meglepő volt, hogy a friss uborka mellett savanyú uborkát is használtak, természetesen oliva olajat és ami különösen finommá és egy egésszé tette az ételt az a szója szósz volt a tetején.
Maradt még egy kis hely a desszertnek és mivel a török rizspudingról is olvastam már, vagy más néven Sutlac, azt is muszáj volt megkóstolnom. Egy meleg pudingra számítottam, ehhez képest egy hideget kaptam. Ez elég nagy csalódás volt, a sült teteje inkább volt égett ízű, mint finom, de azért elfogyott...

Hétfőn már nem volt időnk reggeli után ebédelni, mert a forgalmas és kiszámíthatatlan közlekedés miatt időben el kellett indulnunk a reptérre, így aznap nagyrészt már csak utaztunk...hát ezt a részét nem szeretem a kirándulásoknak.

Mindemellett szeretnék pár sort írni a piacos élményeimről és a méltán híres török teáról, kávéról is. Itt olyan teázni, mintha kötelező lenne lépten nyomon elfogyasztani egyet, viszont meg is értem. Ez a tea ízvilág össze sem hasonítható az otthon kapható teákéval. (Ha Törökországban jártok, mindenképp hozzatok haza is néhány teafüvet, ez már a muszáj kategória. Mi is betáraztunk néhányat.)

A piac. Olyan sok érzés kavarog bennem a szó hallatán, viszont az első szó, ami eszembe jut a török piacról az az élet. Olyan, mintha minden áru saját életet élne és kiabálna, hízelegne, hogy megvedd.
Szerencsére egy kisbőrönddel jöttünk, így megvenni nem, de gyönyörködni tudtunk mindenben. Volt itt rengetek gyümölcs/zöldség, hal, tenger gyümölcsei, fűszerek, sajtok, volt sok fokhagyma és mák (igen, fokhagyma és mák. Vajon mit tudnak ők, amit mi nem?!)

Összességében a hideget leszámítva nagyon jól telt ez a 3 nap, bár szomjaztam még némi gasztronómiai élményre, de talán következőkor lesz még rá alkalom. Imádtam a törökök vendégszeretetét, kedvességét és jó hangulatát. Azt hiszem ez volt minden ami hiányzott a decemberi, szürke napokból. Egyszer mindenképp érdemes ellátogatni Isztambulba, Mindenkinek ajánlom!